• Hírek

    Módosul a Vadászati törvény

    A Magyar Közlöny 2023. évi 90. számában jelent meg június 22-én a 2023. évi XLIV. törvény egyes törvényeknek az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításáról. Ebben foglalva jelentek meg az 1996. évi LV. Törvény módosításai is. A fontosabb pontok között szerepel az éjjellátó eszközök alkalmazásával kapcsolatos módosítás, a vad-gépjármű ütközéseket érintő jogszabályváltozás, illetve a vadkár rendezésével kapcsolatos változás. A Vtv. 37/A. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki: „(3) Az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadfajok esetében és előírt időszakban a vadállomány hatékony szabályozása érdekében vagy állategészségügyi indok fennállása esetében – az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott esetekben a vadászati hatóság engedélyével – elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló,…

  • Hírek

    Hallásvédő teszt, ISOtunes Sport CALIBER

    Már pár vadászat és fegyverbelövés alkalmával volt szerencsém kipróbálni az új hallásvédő eszközöm. Első alkalommal lőtéri körülmények, fegyver belövés. Kicsit tartottam tőle, hisz egy csőbe kell lőni, ami erősíti a hangot, valamint a belöbő fülke ajtaja is csukva van. Bevallom kicsit paráztam az elsütőbillentyű (ravasz) elhúzásánál. Az ISOtunes Sport CALIBER baromi nagy meglepetést okozott. Gyorsan a száraz tények, reklámdumák: Az Isotunes Sport Caliber hallásvédő füldugó rendkívül könnyű, aktív eszközök Bluetooth-szal.Kifejezetten vadász- és lövészsportokhoz fejlesztették ki, kicsi és műszakilag kiváló minőségű alternatívát kínálnak a klasszikus fülvédőkkel szemben.A hirtelen, hangos zajokat, például lövések vagy gépzaj hangjait eltompítja, míg a gyenge környezeti zajokat felerősíti.Ez lehetővé teszi a kollégákkal való kommunikációt és a megfelelő…

  • Hírek

    Vadászat objektívvel 2023

    Bevezető gyanánt… Eltelt tíz év…, …a jubileumához (és a végéhez) ért a kiállítás sorozat. Engedtessék meg, hogy bevezetés képpen a kiállítók, egyik kedvenc mesterének, Forrásy Csabának Ars Poétikáját idézzem, hogy mit is jelent számukra igazán a természetfotózás. „Várakozva ülni hajnalban egy tóparton, ahová a távoli harangszó is csak megfáradva ér el, élvezni az ébredő színek pasztellváltozásait – gyönyörűség.Várni valahol egy erdőben, hogy kibújik-e a róka kotorékjából, vagy kiválik-e a szarvasbika a sűrűből – izgalom.Megfigyelni éjjel messzi barlangok bejáratánál a denevérek ki-be repülését – titokzatosság.Leszállni a barlangok mélyébe, ahol az állatok téli álmukat alusszák – kaland.Meglesni a lárvabőrét, levető szitakötőt – titokfeltörés.Kémlelni a vége sincs puszták égboltján köröző madarakat – szabadság.Beinni szemmel a tájak formáit, fény és…

  • Hírek

    Melegen ajánlom (Infiray E3n hőkamera)

    Vadász körökben is egyre gyakoribbak a „segéd eszközök” használata. Sok esetben elítélem a vadászati célú használatát, leginkább az éjjellátó céltávcsövekned és hőkamerás céltávcsöveknek. A bi- vagy monokulár infra vagy hőkamerák már valahol más tészta. Ezek használata valahogy más… Más, de még is tiltja a vadászati törvény. Az éjjellátókat és hőkamerákat hivatásos vadászoknak ajánlják a munkaköri feladataik ellátásához! A törvény rendelkezése szerint elektronikus optikai eszköz vadászaton való használata a vadászat rendje megsértésének minősül! Ha máson nem is, de ezen a ponton változtatnék. Megkülönböztetném a cél és kereső távcsöveket, sőt a felbontást is. Igaz ennek így semmi mértelme, mert ha valami tilos, ne legyen benne kiskapu. Ez majdnem olyan, mint az 50…

  • Hírek

    „Egy a természettel” kiállítás, első benyomás

    Első benyomásra, szinte a szavam elállt. Dél körül érkeztünk, hogy még véletlenül se fussunk bele a meghírdetett demonstrációba. Lehet én vagyok a béna, de vajmi kevés információt találtam az útlezárásokról, a sajtó akreditáció épületéről stb. Sajnos a Csodaszervas totem nem igazán fogott meg- ahogy olvastam más ís így volt vele -. Amikor megérkeztünk valóban alig lézengtek az emberek. Nem tudom miért, céltudatosan mentünk azokra a helyekre amiket kiszemeltünk már a beharangozókban. Itt is azt tapasztaltuk, hogy a térhez képest igen kevés volt a nézőszám.

  • Hírek

    „EGY A TERMÉSZETTEL” VADÁSZATI ÉS TERMÉSZETI VILÁGKIÁLLÍTÁS

    Különleges vadfajok, Magyarország legnagyobb kiállítási akváriuma, vadászkutyás bemutatók, kulturális fesztivál, FeHoVa Plusz és OMÉK, mindez pedig vásárokkal és a feledhetetlen gasztronómiai élményt garantáló sétánnyal egybekötve – akik a természetet szeretik, azoknak ott a helyük az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon. A rendezvény 2021. szeptember 25. és október 14. között várja vendégeit Budapesten, a HUNGEXPO területén. A Hungexpo teljes területén, összesen 8 pavilonban, interaktív kiállítások, virtuális valóság játékok, nemzetközi előadások és diorámák segítenek megismertetni Földünk egyedülálló élővilágát. Hazánk vadászatával és vadgazdálkodásával egy ezeréves séta keretében ismerkedhetünk meg a Központi Magyar Kiállításon, de külön csarnokban mutatkoznak be a világ minden tájáról érkező nemzetek is. A legaktuálisabb témákról világhírű szakemberek beszélgetnek…

  • Hírek

    Írjunk végre valamit…

    Az elmúlt években sok változás volt, talán ezért is éreztem azt, hogy kiégtem. Nem jelentett örömöt az írás, a fotózás, semmi. Sokat gondolkodtam azon, mi lehet ennek az oka? Talán édesanyám elvesztése… hisz már évek teltek el. Mai napig kihatna rám? Nem tudom. Sok ismerőstől, barátoktól – akiket megint csak kissé elhanyagoltam, de vannak, akik nem tágítottak – kaptam a bátorító szavakat, hogy folytassam, mert hiányzik nekik. Nem ígérek semmit, de azt megteszem, hogy igyekszem írni néha, na jó kicsit sűrűbben, mint manapság. Mik is történtek… Ami sokáig éltetett, azt hagytam abba. Egy tollvonással, azonnal. Nem vagyok már sem elnöke, sem tagja a VKE-nek, sem a természetfotó körének. Azt hiszem…

  • Hírek

    Alma a fa alatt

    Majdnem így is lett, de jelenleg még csak a virágzás fázisában tartunk. Nem is baj… Ismét meglátogattuk Tóni bácsit, nagy örömünkre. Az egész almás erre a napra a miénk volt. Hogy ki, illetve kik is a miénk? Laci, Gyuri, Zoli – a fő szervezőnk – és természetesen én. Tóni bácsi elmondta mi merre található, ketté váltunk és elkezdtük keresgélni az őzeket. Annyit tudtunk, hogy van bent a kertben néhány jó bak, az előző heti vadászaton nem is estek nagyok, miénk lehet az érdem ha sikerül „terítékre hoznunk”. A párok viszonylag gyorsan szerveződtek, öregek fiatalok. Lacival nem a fiatal csapatot erősítettük… sajnos…. Mi az élet dolgairól beszélgettünk, a nagy utazásunkról fjallravenklasszikus.blogspot.hu/, ami…

  • Hírek

    Búcsú

    Mély fájdalommal búcsúzunk egy baráttól, egy fotós-, vadásztárstól, alapító tagunktól, Cseterki Imrétől. Az emlékezés szavait Csótai László barátom írta:  „Elment a Nagyvadfotós… Péntek éjjel autózás közben csörög a telefonom, sejtettem ,hogy nagy a baj. Egy meggyötört elkeseredett férfi hang szólalt meg. „ Apa meghalt. Nem tudom elhinni“, s utána csak csend és döbbenet. Cseterki Imre barátom elhunyt 65 évesen. Több mint 40 évnyi vadászat után tegnaptól már csak az örök vadászmezőkön kergeti és figyeli kedvenc vadjait. Üresség és döbbenet van a lelkemben egy nagyon jó barát, vadász és fotós hagyott itt minket. Egy héttel ezelőtt még együtt „kergettük“ a kedvenc nagyvadjainkat a Hargitán. Medvéket lestünk, próbáltuk megfejteni a titkaikat, mozgásukat…